Hajóbalesetben meghalt egy férfi a Ráckevei-Dunán

Halálos hajóbaleset történt még szombat délután a Ráckevei-Soroksári Duna mellékág 28-as folyamkilométerénél, amikor ismeretlen okból egy kisgéphajó vezetője és utasa is a vízbe esett.

A rendőrség közleménye szerint a két férfit horgászok segítették partra, de az utason már nem lehetett segíteni; a 65 éves férfi életét vesztette.

A rendőrök a vízijármű vezetőjét megszondáztatták, aminek az eredménye pozitív lett, ezért a 30 éves férfival szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság – őrizetbe vétele mellett – halált okozó vízijárművezetés ittas állapotban bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

A Dunába kergethettek egy fiatalt, meghalt, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség
Szállodahajók vesztegelnek a Duna magyarországi szakaszán a folyó alacsony vízállása miatt
Süllyedni kezdett egy sétahajó a Dunán
Leállt a kompközlekedés Mohácsnál; már 51 településen kell védekezni az árvíz ellen
Klórmérgezést kapott több ember a népszerű hazai gyógyfürdőben
Hárman haltak meg szabadtéri tüzekben a héten