Fekete-Győr András közös videózásra hívta Orbánt, megérkezett a kormány válasza

Orbán nem akar közösen kiállni az oltásért, neki az emberéletnél fontosabb, hogy megosztottság legyen.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke.
Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke. Fotó: Facebook/Fekete-Győr András

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke felkérte Orbán Viktort, hogy legalább ebben a kérdésben összefogást mutatva közös videóban álljanak ki amellett, hogy minden magyar oltassa be magát.

Fekete-Győr videójában úgy fogalmazott, jelenleg a magyarság legfontosabb ügye az, hogy minél többen be legyünk oltva, és biztonságban legyünk. Minél nagyobb a baj, annál nagyobb társadalmi összefogásra van szükség – tette hozzá.

„Az ellenzék tavaly békejobbot nyújtott Orbán Viktornak, de ő azt akkor nem fogadta el. Mi azt látjuk, hogy több mint 20.000 magyar áldozattal a hátunk mögött szükség van egy széleskörű összefogásra az oltások érdekében. Ezért a Momentum miniszterelnök-jelöltjeként arra kérem fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy egy közös videóban álljunk ki azért, hogy minden magyar oltassa be magát. Mert ez most a legnagyobb, közös nemzeti ügyünk”

– üzente a Momentum miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktornak.

A Momentum miniszterelnök-jelöltjeként arra szólítom fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy közös videóban álljunk ki…

Posted by Fekete-Győr András on Sunday, April 11, 2021

A kormány nem kér az együttműködésből

A Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap erre válaszul arról kezdett magyarázni – mintha ez segítene bármit is a járványhelyzeten –, hogy Fekete-Győr Andrásék előbb „kérjenek bocsánatot a magyar emberektől”!

A KTK azzal kente el a közös ügyet, hogy „akik hónapokon keresztül az oltás ellen kampányoltak és kamu videókkal járatták le a magyar mentősöket és kórházi dolgozókat, azok először kérjenek bocsánatot a magyar emberektől!”. Felszólították továbbá a baloldalt, hogy azonnal vonják vissza azt az országgyűlési határozati javaslatukat, amelyben „ötven baloldali képviselő Gyurcsány Ferenccel az élen a kínai és orosz vakcinák felhasználásának felfüggesztését követelte”!

Fekete-Győr később viszontválaszolt Orbánék hárítására, egy mondattal és egy kérdéssel összefoglalta, szerinte hogyan állunk most:

Megjött a kormány válasza: NEM hajlandóak közös videóban népszerűsíteni a védőoltásokat. Akkor ki is az oltásellenes?

Posted by Fekete-Győr András on Sunday, April 11, 2021

Kapcsolódó hírek