Bíróság elé hordaná a kormánytagokat a DK az elhibázott járványkezelésért

Gyurcsányék a politikai vezetők felelősségre vonását ígérik egy esetleges kormányváltás utánra.

Pintér Sándor, Orbán Viktor és Kásler Miklós.
Pintér Sándor, Orbán Viktor és Kásler Miklós. Fotó: Facebook/Orbán VIktor

A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy ha bekövetkezik a kormányváltás, akkor

több jelenlegi kormánytagnak is bíróság előtt kell felelnie azért, amit a koronavírus-járvány alatt tett, illetve elmulasztott megtenni.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese szerdán arról beszélt, hogy Magyarország már az elmúlt hetekben is „világelső” volt a koronavírus-járvány miatti halálozásban, és több mint húszezer ember vesztette életét a pandémiában. Szerdán újabb fekete nap jött el, amikor 24 óra leforgása alatt 302 koronavírus-fertőzött magyar hunyt el – tette hozzá.

A képviselő úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy a „világ legrosszabbul védekező kormányának” felelősségéről beszéljenek.

Orbán Viktor miniszterelnöknek, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek, Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének és Pintér Sándor belügyminiszternek független bíróság előtt kell majd felelnie azért „a nemzeti tragédiáért, amit a harmadik hullámban okoztak” – jelentette ki.

Arató Gergely azt mondta, nem fogják hagyni, hogy ezek a politikai vezetők az egészségügyi dolgozók mögé bújjanak. Az orvosok, a nővérek, az ápolók olyan hősök, akiket a saját vezetőik hagytak cserben – tette hozzá.

Kapcsolódó hírek