A Fidesz értesítette az MTI-t, hogy a baloldal arra játszik, hogy elhúzódjon a járvány

Úgy tudják, Gyurcsányék emberéleteket is hajlandóak veszélybe sodorni a hatalomért.

Nyitrai Zsolt
Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő győzelmi mámorban 2018. április 8-án. Fotó: nyitraizsolt.hu

A baloldal még a magyar emberek életét is hajlandó veszélybe sodorni a hatalomért

– közölte a Fidesz szombaton az MTI-vel Kunhalmi Ágnes nyilatkozatára reagálva.

A nagyobbik Orbán-pártnál az csapta ki a biztosítékot, hogy az MSZP képviselője előzőleg világossá tette: a járványkezelés össznemzeti ügy, ezért az ellenzéki polgármesterek segítik az oltás megszervezését, a kormány viszont támadja őket. (A csörte előzménye, hogy a Fővárosi Kormányhivatal tegnap azzal kezdte hergelni a budapestiekkel, hogy az ellenzéki önkormányzatok szándékosan hátráltatják az emberek oltását.)

A Fidesz most azt írta: nagyon álszent, amit a baloldal művel! Azt állítják magukról, hogy nem oltásellenesek, pedig kezdettől fogva bizalmatlanságot akarnak kelteni a vakcinákkal szemben, akadályozni akarták az engedélyeztetésüket, oltóanyagok betiltását kezdeményezték. A Gyurcsány Ferenc vezette baloldalnak köszönhetően baloldali háziorvosok nem hajlandók oltani, visszaküldik a vakcinákat, kockáztatva ezzel a magyar emberek életét – hordtak össze hetet-havat.

Szégyen, hogy a baloldal a hatalom megszerzése érdekében a Parlamentben és az önkormányzatokban is arra játszik, hogy elhúzódjon a járvány, lassabban haladjon az oltás, több legyen a beteg és több legyen a halott – hazudozta a kormánypárt közleménye.

Mi történik? Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban
Brüsszelig szaladt egy Fidesz-maffiózó, hogy bepanaszolja a botrányos jogállamiságot
Török Gábor szerint ezzel elkezdődött a Fidesz formális bomlása
Itt a vége? Új politikai közösséget szervez a Fidesz erős embere
Bejelentést tett Kapitány István, nagy beruházás készül
A TEK-et is bevonták Magyar Péter védelmébe, miután a héten leköpték