Lemondták: idén is elmarad a Balaton Sound és a VOLT

Európa-szerte is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat.

Fiatalok a Balaton Sound fesztiválon Zamárdiban 2019. július 3-án.
Fiatalok a Balaton Sound fesztiválon Zamárdiban 2019. július 3-án. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A szervezők csütörtöki bejelentése szerint elmarad, 2022-re tolják az idei évre tervezett soproni Telekom VOLT és zamárdi Balaton Sound időpontját.

„Egyelőre nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom a korábbi mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a Balaton Sound kapuit”

– idézte Fülöp Zoltán fesztiváligazgatót a szervezők közleménye.

Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója kiemelte: a soproni fesztivál lett volna a legkorábbi esemény, hiszen idén júniusra tervezték a kapunyitást.

„Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén még azt sem látjuk, egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása”

– hangsúlyozta, hozzátéve: az idei fellépői listával a megszokottnál jóval korábban elkészültek, azonban még meghirdetni se volt lehetőségük azt.

A közlemény emlékeztet arra, hogy sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában, emellett a nemzetközi turnék is elmaradnak a bizonytalanság miatt.

A Balaton Sound és a Telekom VOLT szervezőinek tájékoztatása szerint mindkét esetben felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keresnek a két eseménynek. Erre azonban a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt nem találtak a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást.

Kapcsolódó hírek