Dobrev Klára: „lázas vagyok, fáj a fejem, fájnak a végtagjaim”

Nem tudni, kitől kapta el a vírust.

DOBREV Klára
Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője, képviselőjelöltje sajtótájékoztatót tart "A DK leadja az ajánlásait a Nemzeti Választási Irodának" címmel a Nemzeti Választási Iroda előtt 2019. április 18-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Blikk érdeklődött Dobrev Kláránál, a DK EP-képviselőjénél, hogy hogyan érzi magát, miután néhány napja kiderült, hogy ő is elkapta a koronavírust.

„Sajnos, a tipikus tünetek nálam is jelentkeztek. Lázas vagyok, fáj a fejem, fájnak a végtagjaim. Mindenben követem az orvos utasításait, így remélem, ennél rosszabb már nem lesz és hamar túl leszek a betegségen”

– mondta a lapnak Dobrev. Hogy hogyan és kitől kapta el a vírust, azt nem lehet tudni, szavai szerint olyan gyorsan terjed a járvány, hogy gyakorlatilag már nincs olyan, akinek a környezetében ne lenne fertőzött.

Hozzátette, a következő egy-két hetet még otthon fogja tölteni, egészen addig nem mozdul ki, amíg fertőzhet.

Hankó Balázs feljelenti Dobrev Klárát

Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

„A hatalom most sem Zsolti bácsi után nyomoz, hanem azok után, akik beszélnek róla”

„Ki az a Zsolti bácsi?” feliratú molinó jelent meg a Gellért-hegyen

Nagyon küzd a szemét gazember: „A kormány döntött, bevezeti a 14. havi nyugdíjat”

Kizárja a pártból és visszakéri Cseh Katalin mandátumát a Momentum