Gulyás: március 15-ig maradnak a korlátozások

GULYÁS Gergely
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2020. március 11-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Március 15-ig fenntartja a jelenlegi korlátozásokat a kormány – mondta a 24.hu cikke szerint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Gulyás szerint addig indokolt a korlátozásokat fenntartani, amíg a szakembereknek ez a véleménye. Mint fogalmazott, a harmadik hullám elérte Magyarországot, a következő egy-két hétben egyes előrejelzések szerint drámaian romlani fognak a számok.

„A fertőzés fel fog gyorsulni a következő két hét nehéz lesz”

– fogalmazott a miniszter. A cikk szerint kitért az oltásokra is, melyek beadása felgyorsul a következő két hétben, több ember kapja meg a vakcinát, mint eddig összesen.

A kormányinfón elhangzott, hogy március 1-től kapnak postai úton védettségi igazoltást azok, akik már megkapták a vakcinát, vagy biztosított a védettségük. Az is kiderült, hogy koncerteket, gyűléseket csak akkor lehet majd tartani, ha már megvan a nyájimmunitás.

Magyar Péter: botrányos, szánalmas terelés és hazudozás, amit Gulyás Gergely előadott

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Gulyás Gergely: Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Újabb alamizsnát dobna a kormány a nyugdíjasoknak a jövő évi választás előtt

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi