Fényes győzelmi jelentésről posztolt vasárnap Facebook-oldalán Menczer Tamás. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára újabb, Brüsszelt és a „baloldalt” gyalázó értekezésében arról magyarázott, hogy az elmúlt hónapokban
Magyarország a vakcinabeszerzésben megelőzte az uniós tagállamokat, „megelőztük Brüsszelt”!
Elismételte az aktuális mantrát, miszerint „Brüsszelből nagyon kevés vakcina érkezik”. Bezzeg a magyar kormány tárgyalni kezdett Oroszországgal, a magyar gyógyszerészeti hatóság pedig hogy, hogy nem, engedélyezte az orosz vakcinát. Emiatt a baloldal és Brüsszel folyamatosan támadja a magyar kormányt – állapította meg a sportriporterből levedlett politikai elemző.
Menczer ezután összefoglalta a kínai oltóanyag történetét: a magyar kormány tárgyalni kezdett Kínával, a magyar gyógyszerészeti hatóság pedig hogy, hogy nem, engedélyezte a kínai vakcinát is.
Az államtitkár-elemző ebből ismét megállapította, hogy Brüsszel és a baloldal ismét támadja a magyar kormányt.