Külföld

Rákkal kezelik Katalin walesi hercegnét

Baleset

Meghalt egy ember a Balatoni úton történt balesetben

Baleset

Rettenetes hír: meghalt az Esztergom Rally egyik sérültje, egy kislány – már öt életet követelt a tragédia

Nekiment a Kormányhivatal a Meseország mindenkié című könyvnek

A hatóság attól tart, hogy a könyv tudtukon kívül megbuzítja a gyanútlan vásárlókat.

RövidenRöviden
A Meseország mindenkié című könyv borítója.
A Meseország mindenkié című könyv borítója. Forrás: libri.hu

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a Labrisz Egyesület a Meseország mindenkié című könyv értékesítésekor

– közölte Budapest Főváros Kormányhivatala kedden, miután kiizzadták a mondvacsinált indokot, amivel ők is sivalkodhatnak egyet a lassan Magyarország legnagyobb ellenségévé nyilvánított mesekönyv kapcsán.

A hatóság állítólag „közérdekű bejelentésre” indított vizsgálatot, melyben megállapították, hogy

„a könyvet mesekönyvként értékesítik, a megnevezés és a borítón lévő grafikus ábrázolás is erre utal, az viszont nincs feltüntetve, hogy a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg”.

A hatóság szerint a fogyasztók így tudtukon kívül „a mesék szokott tartalmán túlmutató tartalommal találkozhatnak”, és a könyv megvásárlásáról félrevezető információk alapján dönthetnek.

Minthogy a fogyasztók nem kapnak előzetes tájékoztatást a könyv tartalmáról és témaköréről, sérülnek a megfelelő tájékoztatáshoz való jogaik és érdekeik, ezzel pedig az egyesület tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg – magyarázták, mintegy teljesen ostobának nézve a könyvvásárlókat.

A hatóság kötelezte az egyesületet, hogy nyújtson mindig teljes körű tájékoztatást a tevékenységi körét érintő áruk esetleges értékesítésével kapcsolatban. Ezt a Meseország mindenkié című könyv esetében is alkalmazni kell – olvasható a homofób csinovnyikok megállapításában.

Ez is érdekelhet

A csomagküldésre is kiterjesztené a fóliázós törvényt a kormány

Kiállt a melegek gyerekvállalása mellett egy megafonos, majd eltűnt a cikke

Kibaszták L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, miután „szabotálta a gyermekvédelmi törvényt”

Mi történt? Bencsik Andrásék durván beleszálltak az ajnározott Petőfi-filmbe: „minden vonatkozásban rossz lett”

Elhunyt Eötvös Péter zeneszerző

Londonban is bemutatták Rákay Philip könnyes szemmel ünnepelt Petőfi-filmjét