Brutális tömegverekedés volt Ózdon, ketten életveszélyesen megsérültek

Karókkal, vascsövekkel felfegyverkezve próbálták megbeszélni sérelmeiket.

ozd-tomegverekedes
A tömegverekedés kellékei a rendőrség fotóján. Fotó: police.hu

Két férfit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba, miután összeverekedett tíz ember Ózdon még szombaton.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közlése szerint kilenc helyi férfival szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat indult eljárás, egy tizedik társukat pedig életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja vették elő.

Az ügyről azt közölték, hogy múlt szombaton az esti órákban hét ózdi férfi karókkal, vascsövekkel felfegyverkezve ment az újtelepi városrészre, ahol korábbi, vélt sérelmüket akarták megbeszélni három ismerősükkel. A vitás felek azonban összeverekedtek.

A garázdaság során – aminek végül a rendőrök vetettek véget – többen is megsérültek – fűzték hozzá.

Megzavarta a tv-nézést, összeszurkálta apját egy férfi Ózdon
Meg akartak ölni egy pedagógust Ózdon
Meg akarta szurkálni tanárát egy diák Ózdon
Eltűnt két kislány Ózdról
Vádat emeltek a Fidesz drogos muzsikusa ellen
Pánikban a NER: Orbán oligarchái mentik a vagyonukat Magyarországról