Meghalt Sas József

A Jászai Mari-díjas humorista 82 éves volt, január elején került kórházba koronavírus-fertőzés miatt.

Sas József.
Sas József. Fotó: MTI/Soós Lajos

82 éves korában elhunyt Sas József, Jászai Mari-díjas és Erzsébet díjas humorista, a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója, színész, rendező – értesült a Blikk.

Mint arról korábban beszámoltunk, Sas József is elkapta a koronavírus-fertőzést, és egy budapesti kórházban ápolták.

A Blikk úgy tudja, oxigént is kapott, de nem kellett lélegeztetőgépre tenni. Szerettei bizakodtak gyógyulásában, de szervezete vasárnap hajnalban feladta a harcot. Halálhírét a család is megerősítette az ATV-nek.

A humorista tavaly márciusban, thaiföldi nyaralásán kétoldali agyvérzést kapott, betegszállító géppel hozták haza, utána már sokáig kórházban ápolták. Bár beszédközpontja nem sérült, testének bal oldala az akkori hírek szerint lebénult.

Sas József 1939-ben Békéscsabán született. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, majd a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. 1958-tól tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973-ban lett a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek 1985–2010 között igazgatója is volt. 2010 után magánszínházat működtetett a Fészek Művészklubban. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője volt, számos nagylemeze jelent meg, több önálló estet írt és adott elő.

Tudsz te ennél jobbat is? Szerkesztő-újságírót keres a Röviden!

Kapcsolódó hírek