Kiderült, miért gyilkolt az élettársa lányát halálra késelő 87 éves fóti férfi

Elmegyógyintézetbe kerül az öregember, aki többször megszúrta, téglával fejbe vágta párja lányát pénteken.

Megölte élettársa lányát egy férfi Fóton
Rendőrök és bűnügyi technikusok 2021. január 8-án Fóton, ahol megölte élettársa lányát egy idős férfi. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 86 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy összeveszett az 51 éves nővel a fóti lakásában, ezért késsel megszúrta; a nő az utcán esett össze. A férfit a rendőrök előállították, elszámoltatása megkezdődött. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Letartóztatták azt a 87 éves fóti férfit, akit az élettársa lányának megölésével gyanúsítanak, a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

A Budakörnyéki Járásbíróság felidézte, az áldozat péntek délelőtt látogatta meg az édesanyját és annak élettársát Fóton, ahol konfliktusba keveredett a férfival.

A 87 éves férfi úgy gondolta, hogy élettársa lánya elvette a nyugdíját, ezt számon kérte rajta, és egy késsel nyakon szúrta a nőt.

Az áldozat kimenekült az utcára, de az épület előtt összeesett. Ott a férfi még egyszer, a lapockáján megszúrta, és többször a fejéhez vágott egy téglát, majd elhagyta a helyszínt. A nő meghalt.

A gyanúsított letartóztatását a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve a bűncselekmény brutális jellegére, az elkövető személyi és családi körülményeire, mentális állapotára való tekintettel az elsőfokú tárgyalás előkészítése során meghozandó döntésig, de legfeljebb egy hónapra elrendelte. A végzést az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az végleges és végrehajtható.

Túlfutott egy vonat a tiltó jelzésen Fótnál, majdnem megint tragédia történt

Meggyilkolta a feleségét egy férfi Fóton

Fótnál elgázolt egy embert a vonat, pótlóbuszok járnak

Beintett Gulyás Gergelynek a kapzsi fideszes polgármester: „Az, hogy a miniszter mit beszél, engem nem érdekel”

Szétverte és felgyújtotta az ország legjobb buszmegállóját egy részeg drogos

Meg akartak ölni egy rendőrt Nógrádban