Megölte két ismerősét egy férfi Szegeden, véres ruhában fogták el a belvárosban

szeged-emberoles

Megölte két ismerősét szerdán egy szegedi férfi, a rendőrök a gyanúsítottat rövid időn belül elfogták. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az áldozatok hajléktalan emberek.

A kettős gyilkosság Újszegeden, a Szegedi Csillagvizsgáló közelében, egy erdős területen történt. A közelben dolgozók szerint az egyik áldozat már évek óta a kiserdőben élt, általában másokkal együtt. A fák között két hulladékból emelt bódé áll, a környékükön használati tárgyak, a fák között kifeszített kötélen száradó ruhákkal. Csütörtök délelőtt a helyszínelést követően a földön csupán egy véres takaró jelezte, hogy korábban ott bűncselekmény történhetett.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a feltételezett elkövetőt néhány órával a gyilkosság után fogták el. A férfira szerdán 20 óra után figyeltek fel körzeti megbízottak a belvárosban, és a kijárási tilalom megszegése miatt igazoltatták.

A rendőröknek feltűnt a férfi zavart viselkedése, illetve a ruházatán lévő vérszennyeződés.

Kérdőre vonták, ekkor elmondta, nem sokkal korábban megölte két ismerősét.

A nyomozók a 31 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Ellene több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Brutális gyilkosság Bácsalmáson: nyílt utcán szúrta le volt párját és saját fiát egy férfi

Elfogtak egy férfit, akinél gyermekekről készült pornográf felvételeket találtak

Rendőrt hívtak a bokrok között gusztustalankodó férfira

Gyermekpornográfia és zsarolás miatt fogtak el két szegedi és egy budapesti férfit

Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar

Bedrogoztak és megerőszakoltak egy fiatal lányt a Balatonnál