Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Baleset

Súlyos baleset az Esztergom Rallyn: nézők közé csapódott egy autó, legalább 4-en meghaltak, sok a sérült

Külföld

Rákkal kezelik Katalin walesi hercegnét

54-en fagytak halálra Magyarországon december végéig

Az elhunytak többsége kis településeken élt, sokan közülük mélyszegénységben.

RövidenRöviden
54-en fagytak halálra Magyarországon december végéig
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Október elejétől december végéig 54 ember fagyott meg Magyarországon, az eseteket összesítő Magyar Szociális Fórum arról is ír, hogy az áldozatok többsége fűtetlen lakásokban hűlt ki végzetesen, illetve kórházba szállítása közben, vagy beszállítása után, mert már nem tudtak rajta segíteni.

A szervezet legfrissebb jelentésében megjegyzi, a fővárosban a fagyhalál kevesebb áldozatot szedett most az előző évekhez képest, amit a hajléktalanokkal való fokozott törődésnek tulajdonítanak, de hozzáteszik, hogy a jelenség még mindig tömeges.

A kihűléses elhalálozások területi összetételéről az MSZF azt írta, hogy az elhunytak többsége kis településeken élt, sokan közülük mélyszegénységben.

Korábban a városokból került ki az áldozatok többsége. Többnyire magányosan élő, idős emberek távoztak el az élők sorából. Ez arra utal, hogy a szociális gondoskodás még mindig sok kívánni valót hagy maga után, nem szólva a megélhetési viszonyokról – emelte ki a Magyar Szociális Fórum.

Ez is érdekelhet

Börtönbe kerülnek a hajléktalanokat rugdosó, alázó mohácsi rendőrök

Meztelenre vetkőztettek, megaláztak, megvertek egy hajléktalant fiatalok múlt vasárnap Pécsen

Megszólalt a BM: este 8 órától életbe lép a „vörös kód”

Pénztárcabarát fürdőtippek a hosszú hétvégére

Tisztítószer került a Szentkirályi ásványvizébe, ezt a szériát hívta vissza a gyártó

Hugyozd össze a Westendet! – polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetünk