Közlekedés

Lázár János 6,1 millió forintos jutalommal járó „közlekedési elismeréseket” osztott ki

Bűnügy

„8-10 métert repültek” a rendőrök a detonáció következtében – Megszólalt a TEK az esztergomi robbantásról

Bűnügy

Kukásokra lőttek Budapesten, ketten kórházba kerültek

Ők A Konyhafőnök VIP dobogósai

Legközelebb már a top 3 küzd a fináléba jutásért.

RövidenRöviden
Ők A Konyhafőnök VIP dobogósai
Fotó: RTL Sajtóklub

Horváth Sisa, Pokorny Lia és Feke Pál lettek A Konyhafőnök VIP dobogósai, így idén ők alkotják az RTL-en futó celebekkel operáló főzőműsor top 3-as mezőnyét.

A döntő harmadik napján Serbán Attila hagyta el a konyhát.

A szimultán főzés a döntőben hagyománynak számító feladat. Sárközi Ákos egy könnyűnek mondott főételt próbált lefőzetni a versenyzőkkel, persze a maga Michelin-csillagos tempójában. Elmondása szerint ez „csak” egy borjúpofa, némi túrós csuszával, valamint különféle zelleres köretelemekkel, tehát a versenyzőknek „mindössze” egy szarvasgombás Szent Jakab kagylót kellett összehozniuk zellertextúrákkal, azaz szalonnazsírral krémesített zellerpürével, zellersteak-kel, hamis taco-val, ami zellerzselével borított, főtt és véreshurkás borjúpofával töltött zellerkorongokból állt. A séf ezeken felül „csupán” tintahaltintás zellergélt, aszalt gyümölcsös zellersalátát, átlátszó, lenmagos zeller-üvegropogóst és curry-s, szalonnapörcös túróval töltött tésztarudacskákat tálalt az „egyszerű” főételéhez.

A négy legjobb versenyzőt meglepetések várták a második főzésben. Báránybordát és egy különleges fűszerkollekciót rejtettek a búrák. Egzotikus aromákkal dolgozhattak, mint például iráni sáfrány, japán sansho bors, madagaszkári vaníliarúd, indonéz Kopi Luwak kávé és szárított kakaóbab. A feladat – az összes fűszert tetszőlegesen kombinálva – egy előétel és egy főétel elkészítése volt.

A zsűri döntése alapján, a szimultán és az egyéni főzést követően Serbán Attilának kellett levennie séfkabátját, ezzel ő lett a verseny negyedik helyezettje.

Ezek is érdekelhetnek

Pofátlan beszélgetésben mosdatták az Árpád hídi gyilkos gázolót az RTL-en

Indul Az álommeló második évada, Balogh Levente ismét elnöki asszisztenst keres

Kiszáll egy befektető az RTL Cápák között című műsorából

Buszon indult be a szülés Budapesten, a sofőr segített világra hozni a babát

Mi történik? Tóth Gabi ma újra Krausz Gábor mellett tűnik fel

Két női befektetővel bővül a Cápák között, miután Lakatos István is kiszállt a műsorból