Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Deutsch Tamás másodjára kér bocsánatot a gestapózásért

Nagyon szeretne az Európai Néppártban maradni, nem úgy gondolta.

Deutsch Tamás másodjára kér bocsánatot a gestapózásért

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő az EP néppárti képviselőcsoporjának címzett levélben ismét bocsánatot kért a frakciót és vezetőjét bíráló kijelentéseiért, ugyanis – mint mondta – nem állt szándékában egyetlen képviselőt, a pártcsalád egyetlen tagját sem megsérteni. Az EP-képviselő erről Brüsszelben mesélt kedden.

Othmar Karas néppárti EP-képviselő december elején a kijelentések miatt a magyar politikus kizárását kezdeményezte az Európai Néppárt (EPP) uniós parlamenti frakciójából.

Deutsch Tamás magyar újságíróknak arról lamentált, a néppárt ereje az egységében és a sokszínűségében van, ettől tud a legnagyobb támogatottsággal bíró európai politikai pártként működni. Amennyiben sokféleségén változtatni akar, akkor az ereje is gyengül – magyarázta.

Deutsch korábban a Gestapo és az ÁVÓ érveléséhez hasonlította Manfred Weber frakcióvezető egyik megjegyzését. Ezt a véleményét aztán két interjúban is megismételte.

„A megfogalmazás helytelen volt a részemről, amiért elnézést kérek. Az általam használt szerencsétlen összehasonlítást visszavonom” – fogalmazott másodjára, miután egyszer már bocsánatot kért ugyanezért.

A fideszes kizárásról a héten tárgyalnak a Néppártban.