Kenyából írtak levelet Orbán Viktornak

Megköszönték Magyarország anyagi támogatását.

Orbán Viktor
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levélben köszönte meg Magyarország anyagi támogatását egy szakképző intézmény felépítéséhez a kenyai kangemi Munkás Szent József egyházközség fejlesztési programokért felelős igazgatója.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár közlése szerint Ngondwe Ponsiano jezsuita atya levelében tájékoztatja a magyar kormányfőt, hogy a Hungary Helps Program keretében nyújtott 250 ezer eurós (mintegy 90 millió forintos – szerk.) támogatás lehetővé tette számukra egy „ultramodern szakképzési blokk” felépítését a Munkás Szent József Műszaki Középiskolában.

„Hálás vagyok a barátságukért, törődésükért és támogatásukért, amelyet irányunkban tanúsítottak, különösen tavaly év elején, amikor a magyar kormány küldöttsége meglátogatta plébániánkat. Örömmel tölt el, hogy az önök nagylelkűsége által lehetőségünk nyílt a szegénységben és nyomorúságban élő kangemi lakosság minőségi oktatására, különös tekintettel a készségfejlesztési programokra. Ezek fiataljainkat olyan képességekkel ruházzák fel, amelyek segíthetnek nekik a méltó és emberséges lét feltételeinek megteremtésében”

– írta. Beszámolt arról is, hogy a Munkás Szent József Fejlesztési Program célja segíteni a nyomornegyedben élők súlyos problémáin, amelyek különösen a fiatal nőket és a fiatalokat sújtják, akik nem rendelkeznek megfelelő készségekkel a gyakorlati megélhetéshez.

Orbán Viktor úgy tudja, a fiataloknak akar segíteni a kormány az új hitelprogrammal

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

Orbán Viktor megkérdezte Kapu Tibort, hogy „a háború az látszik-e onnan föntről”

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót