Beadatta magának a koronavírus elleni orosz vakcinát egy magyar férfi

Az ATV Híradónak nyilatkozott, elmondta, mit érez most.

oltás, injekció, védőoltás, orvos, egészségügy
Fotó: Pixabay

Az ATV Híradójának nyilatkozott egy Moszkvában élő magyarral, aki a héten megkapta a Szputnyik V oltás első fázisát.

Sugár László egy gyógyszeripari céget vezet, azt mondja, a vakcinát közeli ismerősei gyártják. A férfi elmondása szerint semmilyen mellékhatást nem észlel: sem pirosodást, sem fájdalmat, sem lázat nem produkált.

„Legkorábban 21 nap múlva kell újra jelentkezni, hogy a következő injekciót megkaphassa az ember és attól számított 20 napon belül kerül védett állapotba a szervezet” – mondta az ATV Híradónknak Sugár László, aki egyelőre lehetetlenek tartja, hogy hazánkban is elkezdhessék tömegesen oltani a lakosságot, szerinte ugyanis Oroszországban is csak hónapok múlva indulhat meg a gyártás, pedig ott hat erre alkalmas gyár is van.

Mint mondta, a technológia annyira bonyolult, hogy teljesen valószínűtlennek tartja, hogy a magyarországi honosítás egy évnél előbb megtörténjen.

Szijjártó Péter korábban a közösségi oldalán jelentette be, hogy a tervek szerint az Európai országok közül Magyarországra érkezik először az orosz Szputnyik V nevű vakcinából, januárban pedig már nagyobb mennyiség is érkezhet.

Takács Péter: mentőállomások és kórházak felújítását gátolja a Tisza Párt és Brüsszel

Akkora a baj az egészségügyben, hogy már szakdolgozókra testálnak orvosi feladatokat

Tragikus számokat közölt a KSH, összedőlni látszik Orbánék nagy álma

Tömegbaleset az M7-es autópályán, kilenc autó ütközött

Mit titkolnak? Eltűntek a száj- és körömfájás vizsgálati eredményei a Nébih oldaláról

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki