A MÁV és a Volán állomásain és megállóhelyein is kötelező a maszkviselés

vonat, vasút, MÁV
Fotó: Facebook/MÁV

A járványügyi helyzet miatt szerdától általános maszkhordási kötelezettség lépett életbe a MÁV-csoportnál: a járműveken, a MÁV és a MÁV-HÉV állomásain, illetve megállóhelyein, valamint a Volánbusz állomásain és megállóiban is kötelező az orr és a száj maszkkal történő eltakarása.

A MÁV szerdán azt közölte, a kedden megjelent kormányrendelet kimondja, hogy a maszkviseléssel kapcsolatban eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek. Hangsúlyozták azonban, hogy szerdától immár nemcsak a vonatokon és autóbuszokon, valamint a zárt utasforgalmi terekben kell maszkot viselni az utasoknak,

hanem az állomások, megállóhelyek és megállók teljes területén is.

A társaság felhívta a figyelmet arra, hogy a szabályszegő utasra, ha a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból.

A közlekedési szolgáltatók továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.

MÁV: Lerohadt egy vonat a Nyugatiban, fennakadás több vonalon
Kisiklott egy vonat a békéscsabai vonalon, legalább két ember megsérült
Súlyos üzemzavar a MÁV-nál, leállt a teljes dél-balatoni vonatközlekedés
Két vonat is belehajtott a sínen vesztegelő autóba Isaszegnél
Balog Zoltán bevédte Lévai Anikót és Orbánt, propagandát emleget
Magyar Péter: dől a dominó