Kárpát-medencei szeretetnyalábok segítik Pataky Attilát a gyógyulásban

Bár kigyógyult a koronavírusból, még érzi az utóhatását.

Pataky Attila
Pataky Attila a 2020-as Aréna Koncerten. Fotó: Facebook/Edda Művek

Pataky Attila, az Edda frontembere, aki korábban még a koronavírus létezését is tagadta, másfél hónapja fertőződött meg, de még mindig nincs olyan állapotban, mint előtte.

„Még makacsul itt van bennem a koronavírus emléke meg az apró maradványai. A fizikum regenerálódik a legnehezebben, ezt mindennap tapasztalom, de a lelkem sem tud honnan elég erőt meríteni. Nincs sok okom a derűlátásra, mert rémisztő irányba tart a világ. Szerencsére még maradt bennem abból a rengeteg energiából, amit a kórházban fekve árasztottak felém”

mondta el a Blikknek az énekes, azt is hozzátéve:

Azok a szeretetnyalábok segítették talpra állni, amik a Kárpát-medencéből érkeztek felé!

Pataky Attila egyébként korábban orbitális műhisztinek nevezte a koronavírust.

„Meggyőződésem, hogy a koronavírus-hisztériát a háttérhatalom és a világ vezetői terjesztik azért, hogy kipróbálják, mennyire lehet megijeszteni az embereket, és talán arra is jó ez az egész, hogy elleplezzenek valami fontosat, amiről nem akarják, hogy tudjunk” – magyarázta még márciusban.

Podcastot indít a Fidesz, hogy végre eljusson az emberekhez, mit miért csinálnak

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Orbán ismét az erdélyieknek puncsol, miután a magyargyűlölő bálványa elbukott

Száraztésztát hívott vissza a forgalomból a Nébih

Faszobrot állított egy falu, az államtitkártól tudták meg, hogy rettenetes a baj

Újabb hatalmas bírságot kapott a Rádió 1 Balázsék miatt