Földrengés volt Miskolc közelében

Földrengés volt Miskolc közelében

„Mintha egy 40 tonnás kamion csapódna be szomszédba.”

Nem elég, hogy egy kósza medve borzolja a kedélyeket Miskolcon, hétfő dél körül kisebb földrengés is volt a borsodi város közelében.

A budapesti Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium Facebook-posztja szerint délelőtt 11 óra 50 perckor jeleztek kisebb földrengést a műszerek Miskolc közelében, mintegy 4 kilométeres mélységben, a földmozgás magnitúdója 2,8 volt a Richter-féle skálán.

Az obszervatóriumba beérkezett információk szerint a földrengést a lakosság is érzékelte Alsózsolca, Felsőzsolca, Hernádkak, Kistokaj, Mályi, Miskolc, Nyékládháza, Onga, Sajólád és Sajópetri településeken.

“Mintha egy 40 tonnás kamion csapódna be szomszédba”

– írta egy alsózsolcai észlelő az intézetnek. Egy hernádlaki polgár arról számolt be, hogy egy nagyobb lökést érzett, amint az ágyban feküdt, a szobaajtó is és a szekrénysor is megzörrent, közben tompa zajt, morajlást lehetett hallani. Egy mályi bejelentő azt mondta, megremegett az ablak, miközben recsegett a tetőszerkezet.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint kevesen jelezték, hogy észlelték a földmozgást, károkról nem érkezett bejelentés.

Kiemelt kép: Flickr.com/matthileo

Kapcsolódó hírek