Bulvár

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Baleset

Meghalt egy ember a Balatoni úton történt balesetben

Baleset

Súlyos baleset az Esztergom Rallyn: nézők közé csapódott egy autó, legalább 4-en meghaltak, sok a sérült

Hintóval elszabadult lovak okoztak balesetet Keszthelyen

Csaknem másfél kilométert vágtáztak, mire egy kukoricaföldnél sikerült megállítani a megbokrosodott állatokat.

RövidenRöviden
Hintóval elszabadult lovak okoztak balesetet Keszthelyen

Egy négyesfogat elszabadult lovai okoztak balesetet szombat délután Keszthelyen.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint egy feldíszített négyesfogat egyik lova a Bercsényi és Rózsa utca kereszteződésénél megbotlott és elesett, ezért a párjával együtt a hajtó kikötötte őket. A másik két ló ezt követően bokrosodott meg, és a hajtóval együtt a hintóval vágtázni kezdtek Balatonszentgyörgy irányába.

A hajtó igyekezett megállítani az állatokat, de azok a vágta során nekiütköztek a fogattal egy út szélén parkoló személyautónak. Az ütközés után még csaknem másfél kilométert vágtáztak, mire a hajtó a város határában egy kukoricaföldre irányítva meg tudta állítani a megbokrosodott állatokat. A balesetben nem sérült meg senki.

Ez is érdekelhet

Jelentős mennyiségű drogot találtak egy 18 éves fiú otthonában Keszthelyen, drogkereskedelem miatt emeltek vádat ellene

Gázolt a vonat, pótlóbuszok járnak Keszthely és Balatonszentgyörgy között

Halálos vonatbaleset okozása miatt ítéltek el egy nőt Keszthelyen

Súlyos baleset történt az M3-as autópályán, hét kilométeres a torlódás

Rettenetes hír: meghalt az Esztergom Rally egyik sérültje, egy kislány – már öt életet követelt a tragédia

Két embert mentettek ki a tűzoltók egy égő házból Hajdúszoboszlón