Fertőtlenítik a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola étkezőjét 2019. szeptember 24-én.

Hét osztályt hazaküldtek egy pécsi iskolából egy koronavírusos tanár miatt

A pedagógusnak tünetei voltak, azután került sor a tesztelésére.

Az alsós és felsős osztályokat is hazaküldték hétfő délelőtt a pécsi Deák Ferenc Gimnázium és Általános Iskolából, miután kiderült, hogy az intézmény egyik tanárának pozitív lett a koronavírus-tesztje – írja a Pécsma.hu.

A lap információi szerint a PTE gyakorlóiskolájának két tanára eddig is karanténban volt egy másik pécsi iskolához kötődő igazolt fertőzöttel való kapcsolat miatt. A most pozitív tesztet produkáló pedagógusnak tünetei voltak, azért került sor a tesztelésre, ami miatt három további tanár is karanténba került.

A gyerekek hétfő késő délelőtt hagyták el az épületet, azt hallani, hogy a héten biztosan otthon maradnak megfigyelésre.

Pénteken a PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziumának egyik 12. évfolyamos diákjáról derült ki, hogy koronavírusos. A Pécsi STOP akkor azt írta, az érintett osztály, és a tanulóval hétfőn még kapcsolatba került hét tanár aznap már nem ment iskolába, mától pedig az érintett osztálynak visszavonásig digitális távoktatást rendeltek el.

Kiemelt kép: Fertőtlenítik a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola étkezőjét 2019. szeptember 24-én. (MTI/Czeglédi Zsolt)

Kapcsolódó hírek