Jachtparkolót jelölt ki a Momentum a külügynél, rendőrök igazoltatták a fotózó újságírót

Hogy könnyebben találjon majd parkolóhelyet ezentúl a munkahelyén.

jachtparkolo
Fotó: Facebook/Momentum TizenX

Jachtparkolót jelölt ki a TizenX, a Momentum ifjúsági szervezete a Külgazdasági és Külügyminisztérium előtt, utalván Szijjártó Péter külügyminiszter azóta is megmagyarázatlanul maradt luxusjachtozására.

„Reméljük, tudtunk segíteni Szijjártó Péternek és könnyebben talál majd parkolóhelyet ezentúl a munkahelyén”

írta Facebook-oldalán a TizenX.

💜 Reméljük tudtunk segíteni Szijjártó Péternek és könnyebben talál majd parkolóhelyet ezentúl a munkahelyén 😉

Posted by Momentum TizenX on Thursday, August 27, 2020

A 444 cikke szerint csütörtök délelőtt már bójával takarták le a „Lady MRD” felfestést. (Ez annak a Szíjj László kormányközeli milliárdos cége által birtokolt jachtnak a neve, melyen Szijjártó ejtőzött, miközben Facebook-oldala szerint lázasan dolgozott.) Ennél is érdekesebb azonban, hogy

miután a lap munkatársa lefotózta a bóját, két rendőr lépett oda hozzá, és „fokozott ellenőrzésre” hivatkozva igazoltatták, átkutatták még a táskáját is.

Az intézkedés során a rendőrök megjegyezték, hogy az előző nap is látták itt a riportert. Ez a cikk szerint könnyen lehet, mivel munkatársuk Szijjártó Péternek szeretett volna kérdéseket feltenni.

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek