Megmérgezhették Alekszej Navalnijt, az egyik legismertebb orosz ellenzéki politikust

Eszméletlen állapotban vitték kórházba.

alekszej-navalnij
Alekszej Navalnij politikus, orosz ellenzéki vezető. Fotó: Facebook/Алексей Навальный

Eszméletlen állapotban, mérgezéssel vitték kórházba Alekszej Navalnijt, miután az őt szállító repülőgép rendkívüli leszállást hajtott végre Omszkban – közölte Kira Jarmis, az orosz ellenzéki politikus sajtótitkára csütörtökön a Twitteren.

Jarmis azt írta, hogy Navalnij reggel óta csak teát ivott. Az egyik legismertebb orosz ellenzéki politikust feltételezése szerint megmérgezhették.

„Az orvosok azt mondták, hogy a meleg folyadék felgyorsította a toxin feszívódását” – idézte a TASZSZ Jarmist.

A sajtótitkár emlékeztetett rá, hogy már egy éve is megmérgezték Navalnijt a fogházban, azt túlélte, úgy vélekedett, „nyilvánvaló, hogy most is ugyanazt tették vele”. Az Eho Moszkvi rádiónak azt mondta, hogy a politikus a repülőgépen izzadni kezdett, majd arra kérte Jarmist, hogy beszéljen hozzá, hogy a hangjára összpontosíthasson, mielőtt elájul. A szóvivő a feltételezett mérgezést a szeptember 13-án esedékes regionális és parlamenti pótválasztásokkal hozta összefüggésbe.

Sajtójelentések szerint Navalnij az elmúlt napokban Novoszibirszkben tartózkodott, ahol feltehetően anyagot gyűjtött egy újabb leleplezéshez. Innen a politikus Tomszkba indult tovább, ahonnan éppen Moszkvába tartott, amikor a repülőgépen rosszul lett.

A politikus reggel a tomszki reptér egy kávézójában ivott teát. Az Interfax szerint a vendéglátó egység biztonsági kamerájának videofelvételét vizsgálják.

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Orbán ismét az erdélyieknek puncsol, miután a magyargyűlölő bálványa elbukott

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Nagy baleset az M1-esen, egy embert garázdaságért előállítottak

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban