Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Belföld

Pánik a Karmelitában, vasárnap egész nap üléseztek Rogánék

A magyar infláció a legnagyobb az EU-ban

Üzenjük Brüsszelnek!

Harta ViktorHarta Viktor
A baromfihús származási országát táblán jelölik a CBA Príma Élelmiszer Áruházban Budaörsön, ahol a tudatos vásárlói magatartás erősítéséről tartottak sajtótájékoztatót 2020. július 13-án.
A baromfihús származási országát táblán jelölik a CBA Príma Élelmiszer Áruházban Budaörsön, ahol a tudatos vásárlói magatartás erősítéséről tartottak sajtótájékoztatót 2020. július 13-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Magyarországon regisztrálták júliusban a legmagasabb éves inflációt, mely 3,9 százalékos volt

– derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, a Destatis végleges adatokra támaszkodó szerdán publikált beszámolójából, melyről még az MTI is írt, igaz, nem ezzel a címmel. Magyarország mellett Lengyelországban (3,7%) és Csehországban (3,6%) volt magas a pénzromlás aránya.

inflacio

Mint írták, júliusban az egy évvel korábbihoz képest 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezet 19 tagállamában a júniusi 0,3 százalékos éves áremelkedés után. Egy évvel korábban, 2019. júliusában 1,0 százalék volt az infláció az euróövezetben. Megjegyzik, a 2020. júliusi végleges 0,4 százalékos infláció négy hónapja a legmagasabb az euróövezetben.

A júliusi inflációhoz a legnagyobb mértékben a „nem energiaipari iparcikkek és szolgáltatások” árának emelkedése járult hozzá, mindkét kategória 0,42 százalékponttal. Az élelmiszerek és élvezeti cikkek árának emelkedése 0,38 százalékponttal növelte az inflációt az energiaárak pedig 0,83 százalékponttal csökkentették – olvasható az összesítésben.

Az Európai Unió 27 tagállamában júliusban 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a júniusi 0,8 százalék után. Tavaly júliusban 1,4 százalék volt az infláció az EU-ban.

A legkisebb inflációt, a fogyasztói árak 2,1 százalékos éves csökkenését Görögországban regisztrálták júliusban. Cipruson 2,0 százalékkal, Észtországban pedig 1,3 százalékkal csökkent az éves fogyasztói árindex.

Mind közül azonban Magyarországon romlott leginkább a pénz fizetőértéke, vagy ha úgy tetszik, drágultak az árak: nálunk 3,9% volt az infláció.

A GVH bejelentette, hogy a verseny „legyalulta az élelmiszer-inflációt”

Átlagosan 3,8 százalékkal drágult az élet januárban a KSH szerint

Brutális drágulás jön a K&H-nál, a bankok is elkezdték az emberek nyakába varrni a tavalyi inflációt

Jöhet az újabb benzinárstop, ekkor dönthet róla a kormány

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint jogos kirúgni valakit a véleményéért