Kifosztották Vajna Tímeáékat Ibizán

„A Nike sportcipő bezzeg nem kellett nekik.”

Vajna Tímea
Fotó: Instagram/Vajna Tímea

Rémálommá vált Vajna Tímea és új partnere ibizai kiruccanása, miután betörők szinte mindent elvittek a nyaralójukból – számolt be róla a celeblény az Instagram-sztorijában.

Tímea posztjai szerint pénzt, ékszereket, laptopot, márkás cipőket és táskákat vittek el az ingatlanból, ráadásul a papírjaikat is ellopták, veszélybe sodorva hazatérésüket. Szerencsére utóbbi miatt nem sokáig kellett aggódniuk, Andy Vajna özvegye egy frissebb bejegyzésben később már arról számolt be, sikerült mindent elintézni,

hála a segítőkész embereknek és a követségnek & külügynek.

https://www.instagram.com/p/CD8lb1HAA3F/

Vajna Tímea az eset kapcsán azt a következtetést vonta le, hogy a betörők mindenhova betörnek, a rendőrök pedig nem mennek ki a helyszínre.

„Mikor lesz már vége ennek a borzalmas Covid-világnak?”

– tette fel a költői kérdést Tímea, kálváriája még egy darabig követhető a közösségi profiljában.

Hadházy: 800 ezres papucsa van Matolcsy Ádám feleségének

Azahriah: már csak az „értelmileg és mentálisan visszamaradott véglények” szavaznak a Fideszre

Navracsicsné nyilvános Facebook-kommentben savazza a férjét

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Mi történt Orbánnal? Kevesebbért is hívtak már mentőt

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira