Háromszorosára emelné az önkormányzat az ócsai devizahiteles lakópark bérleti díjait

Az ócsai lakópark a levegőből 2013-ban.
Az ócsai lakópark a levegőből 2013-ban. Fotó: delmagyar.hu

A mostani 16-21 ezer forint helyett 2021. január elsejétől már 60-84 ezer forintot kellene fizetniük az ócsai devizahiteles lakópark bérlőinek, a tulajdonos önkormányzat ugyanis piaci alapú bérleti konstrukcióban gondolkodik.

A lépésről hosszú riportban beszámoló 444.hu emlékeztet: az M5-ös autópálya szomszédságában található lakópark megépítéséről még 2011-ben döntött az Orbán-kormány, eredetileg 500 házat terveztek, de végül csak 80-at húztak fel. Az ingatlanok 2019. januárjáig a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. fenntartásában voltak, állami tulajdont képeztek.

2018-ban viszont felszámolta a kormány a NET Zrt.-t, a lakópark pedig az ócsai önkormányzat 100 százalékos tulajdonába került.

Az erről szóló törvénybe beleírták, hogy az eszközkezelő bérlői programjában résztvevők az addig bérleti díjként befizetett összegek beszámításával visszavásárolhatják az ingatlanjaikat. Az önkormányzatnak viszont vállalnia kellett, hogy két éven belül nem módosítanak az ingatlanbérlet feltételein.

Ez a két év jár le jövő januárban, az önkormányzat pedig a 444 szerint nem is tétlenkedik: bő háromszorosával srófolná fel a bérleti díjakat.

Azok, akik idén szeptember 31-ig jövedelem- és vagyonigazolásokkal együtt kérvényt nyújtanak be a bérleti díj mérséklésére, a rászorultság mértékétől függően „költségelven” 35-49 ezer forintért, vagy „szociális alapon” 25-35 ezer forintért bérelhetik tovább az ingatlanokat.

A helyiek ennek ellenére aggódnak, többen úgy látják, hogy csak kevesen lesznek jogosultak a kedvezményes tarifára. Ha egy négyfős családnál ugyanis meghaladja a 230 ezret a keresőképes szülők jövedelme, akkor már bukják a szociális alapú mérséklést, 340 ezer forintot meghaladó közös jövedelem esetén pedig a másik kategóriába sem férnek be.

Kapcsolódó hírek