Újfajta internetes csalásra figyelmeztet az OTP Bank

Csányi Sándor OTP-elnök nevében próbálnak átverni.

OTP Bank

Újfajta internetes csalásra figyelmeztet az OTP Bank: álhírbe csomagolva, Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának tulajdonított nyilatkozatokkal próbálják felhívni a figyelmet egy kriptovalutával kapcsolatos „szolgáltatásra” csalók – hívta a fel a figyelmet közleményében az OTP Bank.

Hozzátették, az ügyben büntetőfeljelentést tesznek.

A tájékoztatás szerint a csalók megtévesztik a magyar internethasználókat, amikor olyan nyilatkozatokat tulajdonítanak a vezérigazgatónak, amelyeket soha nem mondott, és amelyektől a leghatározottabban elhatárolódik.

A visszaélés elsősorban a közösségi médiában terjed. Az OTP Bank fokozott óvatosságra inti a felhasználókat és javasolja: ne kattintsanak Csányi Sándor arcképével és hamisított nyilatkozataival népszerűsített, kriptovalutával kapcsolatos internetes hivatkozásokra, cikkekre! Ezek a hamisított internetes tartalmak amellett, hogy egy pénzügyi csalás részét is képezhetik, informatikai-biztonsági kockázatokat is jelenthetnek – írták.

Csányi Sándor harminchárom év után átadja az OTP vezérigazgatói posztját

Csökkenti díjait az OTP, és vállalja, hogy már csak a választás után fog emelni

Új csalás terjed, figyelmeztetést adott ki a hatóság

Brutális, 239,962 milliárd forintos nyereséget ért el az OTP Bank az első negyedévben

Újabb kudarcos számok: tavalyhoz mérten 4,9, májushoz képest 1,2 százalékkal esett vissza az ipari termelés júniusban

Pörög az infláció: van olyan élelmiszer, ami 85%-kal kerül többe, mint egy éve