Verdmárkival és bazdmárkival indul a Pesti TV, a jobboldal legújabb ortó fiataloskodása

Itt a vödörbe pisáló jobboldali humor, addig is, amíg megérkezik a „morális fölény”.

pestitv

A 888.hu alapításával egyszer már nekibuzdult a kormányholdudvar fiatalos jobboldali médiát csinálni. Akkor odáig jutottak, hogy a 444 nevét sikerült kettővel megszorozniuk, egyébként pedig a lap mostanra tökéletesen belesimult a jellegzetes öregemberszagú propagandakiadványaik sorába.

Ilyen előzményekkel próbál szerencsét a hamarosan induló Pesti TV, amelynek bemutatkozó videói már láthatók a PestiSrácok honlapján.

Az egyik kisfilmen például Vincze Emília arról beszél, hogy „az egyetemen kötelező a balliberális eszméket mantrázni a hallgatóknak”, de most ő majd a Pesti TV-n igyekszik leleplezni a „jóemberkedő liberálisokat”!

Egy másik videóban Jeszenszky Zsolt, Bohár Dániel, Ábrahám Róbert, valamint egy tetovált hülyegyereknek felöltöztetett negyedik valaki a keszthelyi Festetics-kastélyban értekeznek arról, hogy mi a Fidesz sikerének a titka. Az arisztokrata tematika több videóban is előkerül, ebben például a rendkívül vicces Zaymárki, Bazdmárki és Verdmárki nevű szereplők okoznak Sas-kabarét idéző kínos perceket.

A további beharangozóknak is hasonló színvonalú a mondanivalója, ettől függetlenül szurkolunk, mert tényleg kiderülhetne már, hogy mit értett Gulyás Gergely azon, hogy jobboldali újságírónak lenni morális fölény.

Azahriah: már csak az „értelmileg és mentálisan visszamaradott véglények” szavaznak a Fideszre

Navracsicsné nyilvános Facebook-kommentben savazza a férjét

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira

Mi történt Orbánnal? Kevesebbért is hívtak már mentőt

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Hadházy: 800 ezres papucsa van Matolcsy Ádám feleségének