Pincesort ígért a helyieknek, aztán inkább eladta a jutányos áron megszerzett telket Badacsony alpolgármestere

Pincesort ígért a helyieknek, aztán inkább eladta a jutányos áron megszerzett telket Badacsony alpolgármestere

Feldarabolt és eladott egy turisztikai szempontból értékes telket Badacsonytomaj alpolgármestere, holott turisztikai fejlesztés céljából kapta azt meg még a megválasztása előtt jutányos áron az önkormányzattól, és pincesort ígért a területre.

A 24.hu azt írja, a terület korábban az önkormányzat tulajdona volt, de a település polgármestere, Krisztin N. László 2017-ben azt mondta, jó volna eladni. A hirdetményre Hartai Béla – akkor még csak helyi vállalkozó – jelentkezett is komoly érdeklődőként, meg is állapodtak vele.

A Római út 157-es számon található 4200 négyzetméteres telek – melyet Badacsonytomaj egyik legígéretesebb területeként tartottak számon – 35 millióért cserélt gazdát 2017 augusztusában.

A vállakozó vállalta, hogy turisztikai fejlesztést végez a telken öt éven belül,

a polgármester szerint egy nyolc pincéből álló pincesort ígért ide. Abban is megállapodtak, hogy ha a fejlesztés elmarad, az önkormányzat felár nélkül visszaveheti a telket.

Hartai azonban 2018-ban a visszavásárlási garancia levételét kérte, állítása szerint azért, mert pályázni szeretne a Kisfaludy-programban, ahhoz pedig igény- és tehermentesnek kell lennie az ingatlannak. A 24.hu cikke szerint a vállalkozó azt is állította, akkor is felhúz másfél milliárdból egy pincesort, ha nem nyer a pályázaton.

Az önkormányzat ezután levette a visszavásárlási kitételt, ugyanakkor rögzítették, a tulajnak 20 millió kötbért kell fizetnie, ha elmarad a beruházás – ha megkezdődött, de 2022 augusztusáig nem sikerül befejezni, akkor pedig időarányos kötbér jár. A 24.hu úgy tudja,

nemhogy fejlesztés nem történt, de a 4200 négyzetméteres területet az időközben 2019-ben alpolgármesterré választott Hartai a helyrajzi számot megszüntetve feldarabolta, új helyrajzi számot kapott egy 3900 négyzetméteres rész, melyet idén tavasszal eladott egy harmadik félnek.

A 24.hu kereste Krisztin N. László polgármestert, Hartai Bélát és azt a vállalkozót is, aki megvette a területet, de egyikük sem nyilatkozott.

Kapcsolódó hír