Az egri kórház közleményt adott ki arról, hogy fürdőszobákat alakítanak ki, és utána ki is festenek

Végérvényesen megérkeztünk 2020-ba.

Markhot Ferenc Kórház
Az egri Markhot Ferenc Kórház 2017. május 8-án. Fotó: MTI/Komka Péter

Kétszázmillió forintos saját forrásból fürdőszobákat alakít ki az egri Markhot Ferenc Kórház a „hotelépületében” (ők nevezik így, bárhogyan is kell elképzelni az olyan hotelt, amely még csak most kap fürdőszobákat).

Az intézmény közleménye szerint a fekvőbeteg-osztályokon minden kórteremben zuhanyzóval és WC-vel felszerelt vizesblokkokat alakítanak ki. A tervezett 80-ból eddig 45 helyiség készült el, aminek köszönhetően jelentősen nőtt a betegek komfortja! A beruházás várhatóan az év végére befejeződik.

Itt azonban még nem áll meg a fejlődés, mindeközben az intézmény műszaki szakemberei is korszerűsítik az érintett kórtermek világítását: az elavult, elhasználódott fénycsöves lámpatesteket korszerű és energiatakarékos LED-paneles világítótestekkel váltják ki!

Sőt, Nyugat-Európa, és a fejlett országok egészségügyi innovátorait megszégyenítő módon „a munkák befejeztével a kórház műszaki munkatársai a kórtermek tisztasági festését is elvégzik” – írták.

„Saját levükben főnek meg” a betegek a szentesi kórházban

Magyar Péterék újra kórházlátogatásra indulnak

Leállt a teljes baleseti sebészeti ellátás a Szent János Kórházban

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Akkora a baj az egészségügyben, hogy már szakdolgozókra testálnak orvosi feladatokat