Megtámadtak négy fiatalt Szombathelyen, egyikük nyakához kést szorítottak

A rablók azzal fenyegetőztek, hogy megölik őket, ha feljelentést mernek tenni.

rendőrség

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanújával letartóztatott a Szombathelyi Járásbíróság két férfit, akik fiatalokat raboltak ki a vasi megyeszékhely főterén szombat hajnalban.

A Vas Megyei Főügyészség közlése szerint az egyik gyanúsított – aki különös visszaesőnek számít és csak három hónapja szabadult a börtönből –

kést szorított az egyik megtámadott fiatal torkához és megölésével fenyegetőzött. Ezután az elkövetők bántalmazták a négy fiatalt, akik közül egy könnyebben megsérült.

A gyanúsítottak, miután megszerezték a megtámadott fiatalok értékeit, elfutottak a helyszínről, de távozóban még fenyegetőztek, hogy megölik őket, ha feljelentést mernek tenni.

A rendőrség elfogta a támadókat, a bíróság pedig – ügyészi indítványra – a szökés és elrejtőzés, valamint a nyomozás akadályozásának veszélye miatt vasárnap elrendelte a két gyanúsított letartóztatását.

A Nyugat.hu úgy tudja, a bűnözők 20 400 forintot és két mobiltelefont zsákmányoltak, de az egyik telefont később visszaadták, mert azt alacsony értékűnek tartották.

Tömegbaleset az M7-es autópályán, kilenc autó ütközött

Tragikus számokat közölt a KSH, összedőlni látszik Orbánék nagy álma

Őrizetbe vették a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Halálra késeltek egy férfit Veszprém megyében

Mi folyik itt? Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Sopronban