Egészségügy

Szlovákiába taxizott életmentő műtétért, az OMSZ szerint nincs miért magyarázkodniuk

Belföld

Itt az Orbán-klán meggazdagodásáról szóló dokumentumfilm

Bulvár

Hatalmas reklámot csinál a Fidesz őrjöngése a Dinasztia filmnek

20 milliárddal emelnék jövőre a közmédia támogatását

A világ pénze nem elég a színvonaltalan agymosásra.

Mészáros Kata
Mészáros Kata, az állami M1 propagandacsatorna bemondója.

Csütörtöki ülésén dönthet a Költségvetési Bizottság arról, hogy 2021-ben 20 milliárd forinttal megemeljék a közszolgálati hozzájárulást, mely lényegében az állami propagandamédia finanszírozását szolgálja.

A Népszava megjegyzi, ha ez megvalósul,

jövőre 77 helyett 97 milliárdból pöröghet a közszolgálatinak már nehezen nevezhető magyar közmédia.

Ráadásul ezt még kiegészítik az évközi kormányzati támogatások és a kereskedelmi bevételek, így előállhat az a helyzet is, hogy Orbán Viktor hivatalos propagandistái összességében 100 milliárd forint feletti összegből gazdálkodhat 2021-ben.

A Népszava szerint egyébként „kiemelt társadalmi kapcsolatokra” is 11 milliárd mehet, mely az indoklás szerint „kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos egyéb feladatok, kiemelt társadalmi csoportok életét érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos kommunikációs és konzultációs feladatok fedezetét biztosítja”. Magyarán ez a pénz a nemzeti konzultációkra folyhat el, és ez a nagy financiális szervezkedés is egyértelműen érezteti, hogy 2022-ben választás jön.

Orbán most a kudarcos járványkezelésről hazudozik, kiakadtak a követői

Nagy Márton a 3,2%-os „nyugdíjemelésről”: megőrizzük a nyugdíjak vásárlóerejét!

Dobj el mindent: megválasztotta a „köz”média az Év szavát