Egyes amerikai tagállamokban ismét emelkedik a fertőzöttek száma

A fertőzés most elsősorban a 20-as, 30-as éveiben járó korosztályokat érinti.

Egyes amerikai tagállamokban ismét emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma – jelentette több amerikai médium is hétfőn, a járványügyi és betegségmegelőzési központokra (CDC) hivatkozva.

Az újonnan diagnosztizált koronavírusos fertőzöttek elsősorban a nyugati és a déli tagállamokban bukkantak fel, a szakértők szerint azért, mert

a fiatalabbak közül egyre többen és mind gyakrabban hagynak fel a szájmaszkok viselésével.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségek országos intézetének igazgatója az Axios hírportálnak úgy fogalmazott: nem meglepő, hogy az új fertőzéseket a fiatalok körében regisztrálják. Fauci arra figyelmeztetett, hogy a fertőzés a fiataloknál ugyan enyhébb tüneteket okoz, de otthon megfertőzik az idősebbeket is, akiknél a vírus sok esetben halálhoz vezet.

Megnövekedett az újonnan regisztrált fertőzöttek száma az északnyugati Washington államban, Minnesotában, Michiganben, Kaliforniában, Arizonában és Floridában. A keleti parti Floridában a helyi egészségügyi hatóságok hétfői adatai szerint a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladta a 100 ezret.

Ron DeSantis, floridai kormányzó még szombaton úgy nyilatkozott: „radikális irányváltozás” történt a járvány terjedésében, mert a fertőzés most elsősorban a 20-as, 30-as éveiben járó korosztályokat érinti. Hozzátette, hogy e korcsoportokban a fertőzés többnyire nem jár tünetekkel és nem igényel kórházi kezelést.

Hasonlóképpen nyilatkozott a múlt héten Greg Abbott, Texas kormányzója is. Abbott egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy az újonnan regisztrált fertőzöttek elsöprő többsége 30 év alatti. A politikus a járvány erőteljesebb terjedését a Hősök emléknapján tartott összejöveteleknek és ünnepségeknek tudta be.

Szijjártó Péter üdvözölte az amerikai-orosz tárgyalásokat

Trump kitiltotta 12 ország állampolgárait az Egyesült Államokból

Leminősítette az Egyesült Államokat a Moody’s

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Mocskos hazaárulók: már nyíltan az orosz titkosszolgálat anyagait teríti az állami hírügynökség

Mi történt? Lengyelország végleg hazarendelte a budapesti nagykövetét