Orbán Szabó Tímeának: ön is, és az idős rokonai is köszönettel tartoznak Kásler Miklós professzor úrnak

Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője kérdezte hétfőn Orbán Viktort a Parlamentben, hogy miért Pintér Sándor kapta feladatul az egészségügy átvilágítását és általában a járvány elleni védekezés irányítását, ha már egyszer Kásler Miklós érdemei a miniszterelnök szerint történelmiek, illetve marad-e 2022-ig Kásler az emberminisztérium élén.

A 444.hu tudósítása szerint Orbán először azt felelte, arra, hogy Kásler meddig marad, maga a miniszter tud válaszolni, Pintér Sándor pedig azért vezeti az operatív törzset, mert az nem csak egészségügyi kérdésekkel foglalkozik.

Szabó Tímea viszontválaszában emlékeztette Orbán, hogy nem a miniszterek döntenek leváltásukról, Kásler Miklós kapcsán „ámokfutást” emlegetett, azt is megjegyezve, szerinte „többen haltak meg az utasításai miatt, mint a járvány miatt”.

A miniszterelnök azonban védelmébe vette Káslert, megjegyezve: „Európában talán elsőként ő hívta össze az operatív törzset, mint kormányzati szervet járványvédekezés céljából”.

„Szerintem mindannyian, ideértve önt és különösen az idős rokonait, köszönettel tartozhatnak Kásler Miklós professzor úrnak”

– mondta Orbán a Párbeszéd politikusának.

Orbán Viktor összecsődítette az Operatív Törzset

Orbán Viktor mondani akar valamit január 5-én

Orbán Viktor: csak a Fidesz-KDNP-nek van Alföld-programja!

Magyar Péter: Orbán Viktor 2021 óta tudta, mégsem tett semmit

Most közölték: tankok indulnak Miskolc felé

Magyar Péter rendkívüli munkaszüneti napot kér szombatra a havazás miatt