Folytatódtak karrierpercek Németh Szilárddal, a honvédelmi államtitkár ezúttal az operatív törzs szombati tájékoztatóján lépett fel, hogy visszautasíthatatlan ajánlattal kínálja meg a járvány miatt munkanélkülivé vált embereket.
„A Magyar Honvédség mint az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatója a speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével vesz részt a kormány gazdaságvédelmi programjában, a munkahelyteremtésben”
– mesélte Németh Szilárd, és munkahelyet lehet, hogy valóban teremt az ötlete, megélhetést azonban aligha: a 24.hu tudósítása szerint az önkéntes tartalékos katonákat ugyanis mindössze havi bruttó 161 ezer forinttal kecsegtetik.
Olyan 18 és 50 év közötti jelentkezőket várnak, akik a járvány miatt veszítették el a munkájukat. 25 településen jelentkezhetnek, hogy 6 hónapos kiképzést kapjanak a lakhelyükhöz lehető legközelebb. A fél év után visszatérhetnek a polgári életbe, de újabb 6 hónappal akár meg is hosszabbíthatják a kiképzést. A honvédség a legjobbaknak és -felkészültebbeknek életpályamodellt, hivatásos karriert is kínál.
Németh Szilárd szólt arról is, hogy a határvédelmi, járőrözési, őrzés-védelmi feladatokon túl a Magyar Honvédség egyedülálló biológiai mentesítő képességével már több mint 990 idősotthon fertőtlenítését és vírusmentesítését hajtotta végre.
Abban, hogy Magyarország megnyerte a vírussal szembeni védekezés első szakaszát, kiemelkedő és nélkülözhetetlen szerepe volt a Magyar Honvédségnek is – magyarázta az államtitkár, egyszersmind azt is tudatva, hogy ezek szerint Magyarország megnyerte a vírussal szembeni védekezés első szakaszát.