Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Szlávik: elképzelhető, hogy már megvan a koronavírus elleni oltás

Hiába csökken az esetek száma, továbbra is vigyázni kell.

Hiába csökken a koronavírusos esetek száma, továbbra is vigyázni kell, hiszen a mai napig az ország különböző részein találnak betegeket – mondta Szlávik János infektológus, a Dél-Pesti Centrumkórház főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A szakaember szerint mindez azt jelenti, hogy azokat a veszélyeztetett csoportokat, amelyeknél a vírus valóban komoly gondot okoz, továbbra is védeni kell. Hozzátette,

továbbra is maszkot kell használni, fertőtleníteni kell és meg kell tartani a védőtávolságot.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, nagyon sokfajta gyógyszert alkalmaznak Magyarországon a vírus ellen, ezek között említett malária, HIV-AIDS és influenza elleni szereket, valamint a Japánból és az Egyesült Államokból érkezett készítményeket, de a plazmaterápia is hatásos.

Vannak már hatékony gyógyszerek a vírus ellen, de a megoldást az oltás jelenti majd – hangsúlyozta. Az is elképzelhető, hogy már megvan az oltás is, hiszen több mint százféle kísérlet zajlik a világban, és ezek közül többet már embereken tesztelnek – tette hozzá