Megjelentek a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos – Budapest kivételével az egész országra érvényes – védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert elmondta: ennek értelmében

  • a vendéglátóhelyeken már nemcsak a kerthelyiségekben engedélyezett a tartózkodás, hanem a vendéglátóhelyek belső zárt részében is;
  • a dolgozóknak kötelező védőeszközt (orvosi szájmaszkot, sálat vagy kendőt) viselni;
  • az üzemeltetőnek pedig intézkedni kell a védelmi távolságok megtartására.

Másik változás, hogy a szálláshelyek is fogadhatnak vendégeket.

A védekezés ezen szakaszában is hatályban marad a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben a védőeszközök kötelező viselésére, a távolság betartására, valamint az életkorhoz kötődő idősávok figyelembevételére vonatkozó szabályozás – tette hozzá.

Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

Emelkedik a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben

Vírushelyzet: egyszerre terjed a nátha, az influenza és a Covid

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Összeomlott a vasúti közlekedés Győrben

Magyar Péter szerint megtagadták tőle, hogy október 23-án a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet