Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

444: a kukában, hideg vízzel fürdött egy koronagyanús anya a Korányi kórházban

Ez lehet az a bizonyos „Európában első járványügyi rendszer”.

Mostoha képet festett az „izolációs szobáról” egy 40 éves, kétgyermekes anyuka, aki videókat is küldött a 444.hu-nak arról, milyen állapotok várták a Korányi kórházban, ahová koronavírus-gyanúval került be május 8-án.

A nő beszámolója szerint a szobában, melyet nem hagyhatott el, nem volt lehetőség fürdésre, a helyiség egy fali mosdókagylóval volt felszerelve, az illemhely funkcióját pedig egy, a szobába helyezett mobilvécé töltötte be. A fürdést végül az anya állítólag úgy oldotta meg, hogy

kiszedte a zsákot a kukából, kifertőtlenítette, és abban tisztálkodott, miközben egy kancsóval merte magára meleg híján a hideg vizet.

A nő az elviselhetetlen melegre is panaszkodott: ment a fűtés, miközben kint már nyárias idő volt, ezért hogy kibírja a forróságot, levette az ablakot. Az anyuka a 444-nek azt is elmondta, a szemetet egész hétvégén nem vitték ki, és nem is takarítottak.

Megjegyezte, nem az ellátás miatt érez mélységes felháborodást – mert bár a vizsgálatokat kivéve orvost nem nagyon látott, a nővérek mindig kedvesek és segítőkészek voltak vele –, hanem

„a körülmények azok, amik szerintem tapossák az emberi méltósághoz való jogot. Még a börtönökben is van mód az alapvető higiénia betartására. Könyörgöm, vírus kellős közepén egy ilyen osztályon ilyen állapotok?”

A 444 kereste a Korányi kórházat, ahol nyugtázták az érdeklődést, de egyelőre nem szolgáltak magyarázattal a beszámolóra.