Közlekedés

Ingyenes lesz a tömegközlekedés januártól ebben a magyar városban

Időjárás

Harmadfokú, piros riasztást adtak ki az ónos eső veszélye miatt

Bulvár

Orbán Viktor azon vihog a TikTok-on, hogy megbénította Budapest közlekedését a havazás

Elhalasztják a debreceni BMW-gyár építését

Harta ViktorHarta Viktor

Egy évvel elhalasztja a BMW a magyarországi gyárának építését – jelentette be a Portfolio cikke szerint Oliver Zipse, a BMW Csoport igazgatóságának elnöke szerda délelőtt a BMW Csoport első negyedéves eredményének a közzétételét követő sajtótájékoztatón.

A BMW 2019 decemberében jelentette be, hogy 2020 tavaszán nekiállnak a debreceni gyár építésének, miután a gyár földterületi előkészületei már 2018-ban megindultak.

A koronavírus-járvány és az azzal kapcsolatos korlátozások miatt azonban jelentősen visszaesett a BMW Csoport értékesítése, és a vírus még sokáig éreztetni fogja negatív hatását az autóipart illetően. A BMW annak érdekében, hogy megőrizze likviditási helyzetét, felülvizsgál minden beruházást, termékfejlesztést, projektet. Ennek tudható be a debreceni gyárat érintő döntés is.

„Számunkra mindig a várható kereslet a releváns, ezért egy évvel elhalasztjuk a magyarországi gyár üzembe vételét. Alapvetően a jelenlegi helyzetben minden projektet felülvizsgálunk, ebbe beletartoznak az építkezések és a termékekkel kapcsolatos döntések is”

– fogalmazott Zipse.

Nicolas Peter, az igazgatóság tagja ennek kapcsán megjegyezte, a magyarországi BMW-üzemen kívül más projekteket is elhalasztunk.

A bejelentés kapcsán az Index emlékeztet: a debreceni üzem építése az egyik legjelentősebb beruházás Magyarországon, ennél csak a Mercedes, a MOL és a Samsung beruházásai nagyobb értékűek.

Ezek is érdekelhetnek

Halálos baleset Debrecenben, elgázoltak egy 19 éves lányt

Elgázolt két embert a Debrecenből Balmazújvárosba tartó vonat

Újabb projekteket törölt a kormány a honvédelemre és a rezsicsökkentésre hivatkozva

Gulyás Gergely a reptér megvételéről: „a polgárok azt fogják érzékelni, hogy több turista látogat Magyarországra”

Pert indított egy kirúgott katona a Magyar Honvédség ellen

Három halálos áldozata van az iváncsai akkumulátorgyár-építésnek