Furcsa engedmény segítheti a debreceni BMW-gyár épülését

BMW
Munkások a BMW lipcsei gyárában. Fotó: bmwblog.com

A debreceni BMW-beruházásra szabhatták, de legalábbis az autógyár lehet az első haszonélvezője annak az előterjesztésnek, amelynek lényege, hogy egy kiemelt beruházást ezentúl már az előtt el lehetne kezdeni építeni, hogy az új telket egyáltalán jogilag is kialakították volna a hatóságok.

Minderről a HVG írt, a javaslatot Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtotta be, és az egész azért hozhat érdekes helyzetet, mert

így már javában állhat az épület, mire bárki érvényesíteni tudná esetleges ellenérveit.

A lap megjegyzi még, hogy a debreceni önkormányzat 44 milliárd forint hitelt vett fel a BMW-beruházáshoz szükséges földvásárlásra és az infrastruktúra fejlesztésére, ami hektáronként bő százmillió forintos keretet jelent, miközben a termőföld átlagára másfél millió forint körül van.

Vagyis a helyi gazdák „mesés árakat alkudhattak ki maguknak”, és a városnak is tekintélyes puffere marad az egyéb költekezésre.

Emellett az utak és a közművek kiépítésére a kormány további 125 milliárd forintot adott.

Gulyás Gergely: újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány

Súlyos baleset történt a debreceni akkumulátorgyár építkezésén

Elítélték a fideszest, aki kalapáccsal támadt rá a Tisza Párt önkénteseire

Pusztítják a magyarokat Orbánék akkumulátorgyárai: most a debreceni Semcorphoz riasztották a tűzoltókat

Mi történik? Roham indult Magyarországon: négyszeresére ugrott a kereslet a gázpalackok iránt

Elindul a Revolut magyarországi fióktelepe, magyar bankszámlát kap 2,3 millió ügyfél