Meghalt Szilágyi István, „Lópici Gáspár”

A Blikk úgy tudja, megölhették a színművészt.

Szilágyi István
Szilágyi István színművész egy 2017-es ATV-riportban.

Holtan találták vasárnap reggel Szilágyi Istvánt, a többek között Lópici Gáspárt alakító 82 éves színészt – írja a Blikk.

A bulvárlap úgy tudja, megölhették Szilágyit. A rendőrség az egész utcát lezárta és több mentőautó is érkezett a helyszínre, a színész állítólag egy, a fejére mért ütésbe halt bele. A rendőrség egyelőre vizsgálja a szándékosságot.

Szilágyi István 1937-ben született Gyomán. A színművészeti elvégzése után először Egerben volt színész, majd a Vidám Színpadhoz szerződött. Játszott többek közt a Bors című tévésorozatban, a Tenkes kapitánya című filmben, mégis a legtöbben a Keménykalap és krumpliorr egykori Lópici Gáspárjaként emlékeznek rá.

Több száz filmszerep után Szilágyi István az utolsó éveit mélyszegénységben élte Rákosligeten, ahol a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai segítették őt mindennapi életvitelében. Devizahitel tartozása miatt szinte éheztek feleségével, ők tartották el fiúkat is, aki sokszor bántalmazta szüleit.

Az ATV évekkel ezelőtti riportja a színművészről:

Viszik el a korrupt óellenzék és a Fidesz-maffia politikusait, Magyar Péter is megszólalt
Bosszút akart állni, megölte kétéves, alvó gyermekét egy Somogy megyei férfi
Feljelentették Orbán Győzőt és Mészáros Lőrincet
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Bocsánatkérést követel a rendőr, akit munkanélkülivé tett Rétvári Bence szemétkedése
Rendőrök vitték el K. Endrét