Bulvár

Ironikus üzenetben sietett Varga Judit segítségére Renner Erika, a lúgos orvos áldozata

Belföld

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Ismét megközelítette az ötszázat a halottak száma egy nap alatt Olaszországban

RövidenRöviden

Újra megugrott, 474-gyel nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma egy nap alatt Olaszországban, és így elérte a 28 710-t az áldozatok száma – közölte szombat este az olasz polgári védelmi hatóság. Az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt több mint kétszázzal csökkent.

A halottak száma több mint kétszáz fővel nőtt a korábbi 269-hez képest (az utóbbi két napban már háromszáz alatt volt a napi elhunytak száma).

A jelenleg regisztrált betegek száma 100 704. Közülük több mint 17 ezret kórházban kezelnek, 1539 beteget intenzív osztályon. Március második felében ugyanakkor még kétszer ennyien voltak intenzíven.

A gyógyultak száma túllépte a 79 ezret. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma 209 328.

Hétfőn Olaszországban is újraindul az élet

Május 4-től fokozatosan újraindul az élet a március 11. óta országos karanténban lévő Olaszországban. Újraindulnak első lépésben a nem létfontosságú gyárak és építkezések szigorú óvintézkedések közepette. Több mint 4,4 millió olasz áll ismét munkába, többségük ötven évnél idősebb, és nagy részük a gócpontnak számító, iparosodott északolasz tartományokban él. Kötelező lesz a szájmaszk és a kesztyű viselése a tömegközlekedési eszközökön. Enyhítik a kijárási korlátozásokat is: továbbra is csak indokolt esetben lehet az utcán tartózkodni, de engedélyezett lesz a rokonlátogatás, valamint a lakóhelytől távolabbi kocogás is. A városok és tartományok közti mozgás továbbra sem engedélyezett.

Domenico Arcuri járványbiztos kijelentette, hétfőn „a járvánnyal való együttélés” időszaka kezdődik el, amelyben a mozgásszabadságot össze kell hangolni az egészség megőrzésével.

Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto kormányzója felhívást intézett a tartomány lakosságához, hangsúlyozva, hogy most rajtuk a sor, hogy megmutassák, képesek a mindennapi életben is betartani az óvintézkedéseket.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Ismét berobbanhat a Covid Magyarországon, százezrek fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal

Belefulladt a tengerbe két magyar turista Olaszországban

Rubeljobboldal: magyar politikusok is kaphattak pénzt Moszkvából oroszbarát propaganda terjesztéséért

„De legalább kormányozni tudnak”: elérte a 110 milliárd forintot a kórházak adóssága

Tisztítószer került a Szentkirályi ásványvizébe, ezt a szériát hívta vissza a gyártó