Hétfőtől lehet edzeni, zárt kapusan folytatódik az NB I.

A kormány hétfőtől az ország egész területén engedélyezi sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását, amivel lehetővé válik a labdarúgó OTP Bank Liga folytatása.

A koronavírus-járvány magyarországi, márciusi megjelenése óta szintén minden csapatsportágban lefújták a bajnokságokat, egyedül a Magyar Labdarúgó Szövetség nem törölte sorozatait, sőt, kifejezte szándékát a folytatásról. A Magyar Közlönyben csütörtökön éjszaka megjelent 170/2020. rendelettel pedig lehetősége nyílik erre.

Csányi Sándor, a szövetség elnöke egy csütörtöki Facebook-interjúban még úgy nyilatkozott, számításaik szerint május 23. és június 13. között tudnák újrakezdeni az NB I-et, és június végére, július elejére lezárulhatna a sorozat, illetve a Magyar Kupa. Konkrétumot viszont a rendelet leiratának megjelenéséig nem tudott adni.

Az edzések engedélyezése a sportegyesületek által szervezett tréningekre éppúgy vonatkozik, mint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport tevékenységek céljából végzett tréningekre.

Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka

Beidegesedett az MTVA, visszavonják Aranyosi Péter 2017-es Karinthy-gyűrűjét

Orbán fizikai erőszakra buzdít a propagandistának állt futballozójával

Véget ért Kapás Boglárka pályafutása

Hegyi Zsolt (nem röhögte el magát): érdemben javítani tudtunk a pontossági mutatókon

Meghalt Keleti Ágnes