Életmód

Vége a magyarok kedvencének, 117 év után nem gyártják tovább

Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Közlekedés

Kisiklott egy vonat reggel a Keletiben, a MÁV hallgat

Meghalt egy férfi 12 órával azután, hogy hazaszállították a kórházkiürítés miatt

12 órával azután meghalt egy 72 éves orosházi férfi, hogy április 21-én délelőtt hazavitte a mentő a kórházból – írja az Index a férfi élettársának beszámolója alapján.

Úgy tudni, a férfit három éve diagnosztizálták Alzheimer-kórral, állapota folyamatosan romlott, de tudott egyedül enni és az ágyból is kikelt. Április 11-én agyi infarktust kapott, teljesen lebénult a bal oldalára, az Orosházi Kórház Sürgősségi Osztályára, majd onnan a neurológiára került.

Élettársa kétnaponta hívta a kezelőorvosát (a látogatási tilalom miatt), aki elmondta neki, a férfi infúziót és véralvadásgátlót is kap, állapota változatlan. Április 20-án viszont az orvos telefonált:

elmondta, a férfi nem tud átkerülni a rehabilitációs osztályra, mert azt ki kellett üríteni, ezért hazaküldik.

Hozzátette, a férfi olyan állapotban van, hogy otthon is el lehet majd látni, az etetéssel sem lesz gond.

„A jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel, időközben – a rehabilitációs és krónikus betegágyak átmeneti felszámolása miatt – a betegek áthelyezése jelen esetben nem kivitelezhető. Hozzátartozóval egyeztetve a beteget kielégítő általános állapotban, betegszállítóval otthonába szállíttatjuk”

– állt a zárójelentésben.

A férfit ezután április 21-én haza is szállították, vagy ahogy élettársa mondta, „hazaküldték meghalni”. A nő nagy nehezen még megetette, este 11-kor viszont azt vette észre, hogy véres váladék folyik az élettársa szájából. Hívta a mentőket, akik fél órán át próbálták újraéleszteni, sikertelenül.

A kórház az Index megkeresésére azt nyilatkozta, a férfi hazabocsátása előtt aktív kezelést már nem igényelt, a bentfekvés során élettársa jelezte, hogy az ápolási osztályon történő elhelyezéstől elzárkózik, ezt követően bocsátották haza. Hozzátették, az ágyak kiürítése miatt az Orosházi Kórházban nem volt szükség orvosi ellátásra szoruló beteget hazabocsátani, mivel a lecsökkent betegforgalom miatt az ágykihasználtságuk április elején állítólag egyébként is 40% alatt volt.

Ez is érdekelhet:
Karácsony Gergely elindítja a tömeges tesztelést Budapesten

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Szégyen: konténerben tanulnak a diákok Orosházán, mert nem volt pénz az iskolaépület bővítésére

Orbán ezt is elintézte „a magyar családoknak”: újabb kórházi fekvőbeteg-ellátás szűnik meg

Terjed a vírus, október végétől kérhető az ingyenes influenza elleni védőoltás

Elege lette a szülőknek a háborús plakátokból Orosházán

Most jelenették be: újabb kórházban szűnik meg a fekvőbeteg-ellátás