Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Már 20 idősottonban mutatták ki a koronavírust

Jelentős számú fertőződést eddig zárt közösségekben mutattak ki, jellemzően idősotthonokban, valamint azon kórházi osztályoknál, ahol koronavírusost ápolnak, gyógyítanak – ismertette Müller Cecília országos tisztifőorvos a legfrissebb járványügyi információkat az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.

A tisztifőorvos elmondta, 20 idősotthonban mutatták már ki a koronavírust (vélhetően hozzászámolták a tegnap bejelentett 19-hez az egrit is – szerk.), de sok helyen csak egy-egy érintett van.

A Pesti úti idősotthonban hétfőn elvégezték az összes szűrővizsgálatot. 274 lakót és 41 dolgozót vizsgáltak meg, a 274 gondozottból 58-nak, a dolgozók közül 4 főnek lett pozitív a tesztje. Akik kórházban gyógyulnak, jó állapotban vannak, két negatív teszt után térhetnek vissza az intézménybe.

A magyar járványügyi adatok kapcsán Müller Cecília elmondta, Budapesten és Pest megyében találhatók a fertőzöttek kétharmada, de viszonylag magas a szám Fejér megyében is. Az eloszlás megfelel annak, amit az előző napokban, hetekben is láttunk.

Jelenleg 842-en szorulnak kórházi ápolásra, 82-en lélegeztetettek. Ők jellemzően az idősebb korosztályból kerülnek ki, de 40-es, 50-es korosztályból is vannak lélegeztetőgépen ápoltak – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az idősotthonokban zajlanak az ellenőrzések, folytatódik a fertőtlenítés a Magyar Honvédség segítségével, először ott végzik a munkát, ahol fertőzött van, majd az összes idősotthon sorra kerül – mondta.

„Talán sikerül elkerülni az exponenciális növekedést, és Magyarország a lehető legminimálisabb veszteséggel vészeli át a világjárványt”

– fogalmazott Müller Cecília.

A sajtótájékoztatón ezúttal is mindössze néhány újságírói kérdésre adtak lehetőséget. Ezekre válaszul elhangzott:

  • a hatósági házi karanténban tartózkodók dolgozhatnak otthonról;
  • nem tudni olyan személyről Magyarországon, aki makkegészségesen kapta volna el a vírust, és belehalt volna, de a világban a beszámolók szerint történt már ilyen;
  • nem tudni, meddig tarthat el a „járványplató”, a hosszabb folyamat még néhány hét is lehet, majd csökkennie kell a megbetegedések számának;
  • olyan idős emberek is kerülnek kórházba koronavírussal, akik nem szociális intézményből, hanem otthonukból érkeznek.