Letartóztatták a nigériai erőszakolót, aki állítja, csak egy ismerőséhez akart becsöngetni

Elrendelte a bíróság annak a nigériai férfinak a letartóztatását, aki a rendőrség szerint megerőszakolt egy prostituáltat Budapesten, a VII. kerületben még szombaton.

A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta, a megalapozott gyanú szerint a 22 éves férfi szombat délután „szexuális szolgáltatást kívánt igénybe venni egy nőtől, azonban nem volt hajlandó előre kifizetni a szolgáltatás ellenértékét”. Amikor a sértett távozásra szólította fel, a férfi rátámadt, fojtogatta és szexuálisan is bántalmazta.

Az ügyészség szerint a gyanúsított jelenléte az eljárásban, valamint a bizonyítás zavartalansága csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosítható, ezért a nyomozóhatóság előterjesztése alapján indítványt tettek a letartóztatására.

A 24.hu közben úgy értesült, hogy a tanulmányi céllal Magyarországon tartózkodó férfi azt mondta, valójában egy ismerőséhez akart becsöngetni, hogy használhassa annak mosdóját, és

maga is meglepődött azon, amikor valaki más nyitott neki ajtót.

Azt állítja: nem igaz, hogy bántotta és megerőszakolta volna a prostituáltat.

A Fővárosi Törvényszék is megszólalt az ügyben. Azt írták, a nigériai férfi bár büntetlen előéletű, vele szemben más, személy ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények miatt büntetőeljárások vannak folyamatban.

Egyetlen ütéstől halt meg egy fiatal szombat este a Morrison’s 2-ben

Halálra vertek egy férfit egy V. kerületi szórakozóhelyen az éjjel

Leszavazták Karácsony MSZP-s trógerjét, továbbra sincs főpolgármester-helyettes

Lángol egy társasház teteje Budapesten, a Bazilika közelében

Most közölte a Rendészeti Államtitkárság: veszélyes vadállatot találtak egy tiszafüredi házban

Fiatal lányt zaklattak a HÉV-en, az apa késsel vágta meg a támadót, még őt hurcolják meg