Kocsis Máté reméli, hogy egyik pártnak sem fog nehézséget okozni az elvont állami támogatás

Reményét fejezte ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, hogy minden párt egyetért azzal, hogy a vírushelyzetre való tekintettel, „közös teherviselés” címén a kormány elvonja az idei támogatásuk felét.

„Ez helyes döntés, remélem a közös teherviseléssel minden párt egyetért. Most a vírus elleni védekezés a legfontosabb”

– cinikuskodott a fideszes oligarchák nélkül is dúsgazdag párt frakcióvezetője.

A megszorítást, mely nyilvánvalóan az így is nehéz helyzetben lévő ellenzéki pártokat fogja rosszul érinteni, nem pedig a százmilliárdos haveri „vállalkozókkal” körülbástyázott kormánypártokat, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a szombati kormányinfón.

Mint mondta, a kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot, így elvon és átcsoportosít a minisztériumoktól összesen 1345 milliárd forintot. Létrehoznak egy járvány elleni, 663 milliós védekezési alapot, ide érkezik a pártoktól elvont, valamint az önkormányzatok, a multik és a bankok megsarcolásából származó plusz pénz.

Megszólalt Orbán Viktor: a „nagy sikerű” DPK után újabb akciócsapatot ígér
Népegészségügyi központ: emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben
Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben
Kocsis Máté: Nem szabad megállni, meg kell torolni az aljasságukat
Magyar Péter: a hőség miatt otthoni munkavégzést rendelt el a kormány a közszférában
Hosszú listát tett közzé Magyar Péter a Tisza első 50 napjának eredményeiről