Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Belföld

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Visszavonja a polgármestereket korlátozó törvényjavaslatot a kormány

Gulyás Gergely szerint azért, mert a „lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszenek”.

A kormány eltekint a korábban megszellőztetett módosítási szándékától, továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben – nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán azt követően, hogy mi is beszámoltunk a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvény-tervezetről, mely lényegében megkötötte volna a településvezetők kezét.

A kedden beterjesztett kormányzati törvénymódosítási javaslat azt írta volna elő, hogy veszélyhelyzetben a polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlési elnök döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. Gulyás Gergely napközbeni nyilatkozata szerint azonban ettől a módosítástól most mégis inkább eltekintenek.

Gulyás délután azt nyilatkozta, az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek. A kedden benyújtott törvényjavaslat szerinte ezt a helyzetet kívánta orvosolni.

„Mivel azonban a szabályozás módosításának szándékával a szabályozás eddigi kritikusai ma már láthatóan nem értenek egyet, és a kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik, ezért eltekint ettől a módosítástól, és a polgármesterek jogosítványai a veszélyhelyzetben továbbra is az eddigiek szerint gyakorolhatóak”

– mesélte Gulyás Gergely teljesen komolyan.

Az, hogy akkor a „lehető legszélesebb körű összefogás” jegyében korábban miért nem fogadták el a koronavírus-törvény kapcsán az ellenzék javaslatát, miszerint legalább szimbolikus lejárta legyen a különleges jogosítványoknak, nem teljesen világos.